Az első trimeszteri szűrés az egyik legfontosabb ultrahangvizsgálat a terhesség alatt, melyet a 11. és 14. terhességi hét között végzünk.
A vizsgálat első részében az anyai vérből fehérjék és hormonok meghatározásával, valamint egy részletes ultrahangvizsgálattal a tarkóredő és más markerek mérésével megbecsüljük a kromoszómális rendellenességek (13-as, 18-as és 21-es triszómia) előfordulásának kockázatát. A vizsgálattal a Down-szindrómás magzatok 90-93 %-át lehet kimutatni, 3 %-os hibás pozitív arány mellett.
A vizsgálat 2. részében a magzati szerveket nézzük át tetőtől-talpig, már amennyire ez ebben a korai hétben lehetséges. Az ultrahang segítségével sok fejlődési rendellenesség már ilyenkor kiszűrhető, a vizsgálat elsődleges célja azonban inkább annak igazolása, hogy a magzat rendben fejlődik, hogy már a terhesség elején megnyugtassuk a leendő szülőket.
Utoljára, de nem utolsósorban a szűrés kiegészíthető a terhességi vérmérgezés (toxaemia vagy preeklampsia) kockázatának becslésével.
A vizsgálatot csak szakképesítéssel rendelkező orvosok végezhetik, akik évenkénti képesítési és tanúsítási eljárásban (audit) vesznek részt. Dr. Jánky rendelkezik a londoni Fetal Medicine Foundation jártassági bizonyítványával.
A kismama vérében lévő magzati DNS kimutatása egy gyors és kockázatmentes vizsgálat a leggyakoribb magzati tirszómiák (Down-kór: 21-es triszómia, az Edwards-kór: 18-as triszómia és a Patau-kór: 13-as triszómia), valamint a nemi-kromoszóma-rendellenességek (Turner- és Klinefelter-szindróma, XXX-és XXY-szindróma) kimutatására. A vizsgálat ezen kívül lehetőséget nyújt a születendő gyermek nemének megállapítására a 12. terhességi héttől.
A vizsgálatot a terhesség 9. hetétől lehet elvégezni. A teszt segítségével az említett kromoszóma-rendellenességek nagyon magas biztonsággal mutathatók ki (Down-szindróma kimutatása 99,6 %-os biztonsággal), azonban a magzat fejlődési rendellenességeire nézve semmilyen információt nem ad.
A teszt elvégzése ezért az első trimeszteri szűréssel kombinálva javasolt a 11-12. terhességi hét körül.
A 20-22. hét közötti ultrahangvizsgálat során újból részletesen átnézzük a magzat belső szerveit, hogy rendben fejlődnek-e. A vizsgálat ideális esetben a kismama 2. részletes ultrahangvizsgálata az első trimeszteri szűrés után. Az ultrahanggal szisztematikusan átvizsgáljuk a babát, a fejétől a szívén át a végtagokig.
A magzat belső szerveinek vizsgálata mellett ellenőrizzük a magzatvíz mennyiségét, a méhlepényt, valamint egyes erek véráramlását is.
A vizsgálat során a magzat szívét ellenőrizzük magas felbontású ultrahang segítségével. Ezzel az esetek legnagyobb részében kiszűrjük a magzati szívfejlődési rendellenességeket. Az esetek kisebb részében ezzel szemben már méhen belül kimutatatóak a szívhibák. A korai pontos diagnózis felállítása lehetővé teszi az időben történő tanácsadást gyerekkardiológus és gyereksívszebész kollégák bevonásával, hogy a magzat a szülés előtt és után is a legmegfelelőbb kezelésben részesüljön. A szülés ilyenkor általában speciálisan felkészült centrumokban zajlik le.
Mikor javasolt a vizsgálat elvégzése?
A vizsgálat már a 12-13. héttől kezdve elvégezhető. Ilyenkor a magzati szívfejlődési rendellenességek 50-60 %-át lehet kimutatni. Mivel a szív apró mérete miatt ebben a korai időpontban a vizsgálat megbízhatósága korlátozott, ezért általában egy újabb vizsgálatot javasolunk. A legmegfelelőbb a vizsgálatra a 20-22. terhességi hét, amikor speciálisan képzett ultrahangos szakemberek a szívhibák 80 %-at ki tudják mutatni.
Magzati szívhiba gyanúja, szívritmuszavar vagy más fejlődési rendellenesség esetén a vizsgálat természetesen a terhesség bármelyik hetében elvégezhető.
A dopplervizsgálat egy speciális ultrahangtechnika, melynek segítségével a vér áramlási sebességét és ellenállását lehet mérni a méh artériáiban, valamint a magzat ereiben és szerveiben. A mért adatokból a magzat tápanyagokkal és oxigénnel való ellátottságát, és a szív és keringés megfelelő működését lehet megítélni.
A magzatban leggyakrabban a köldökzsinór ereit és az agyi ereket vizsgáljuk, az anyánál pedig a méh ereit.
A háromdimenziós ultrahangvizsgálat a kétdimenziós ultrahanggal szemben nem egy sík, hanem egy térfogat vizsgálata, melynek segítségével a magzatot és egyes testrészeit sokkal plasztikusabban lehet ábrázolni. A 4D-eljárás 4. dimenzióként az idővel egészül ki, azaz a háromdimenziós képet mozgásban ábrázoljuk. Ezért nevezik a 4D-t live 3D-nek is. Ezáltal a képernyőn egy pillanatról pillanatra változó, állandóan aktualizált kép jön létre, mellyel a magzat mozgásait valós időben lehet ábrázolni.
A vizsgálatot speciális esetekben, pl. fejlődési rendellenességek gyanúja esetén használjuk a kétdimenziós ultrahang kiegészítéseként, de a kismama kérésére is elvégezzük természetesen (babamozi).
Melyik a legmegfelelőbb időpont a vizsgálat elvégzésére?
A legszebb képeket a 24-30. hét között kapjuk. A képek minősége sok mindentől függ, pl. a magzatvíz mennyiségétől, az anyai hasfal vastagságától, a méhlepény elhelyezkedésétől és a magzat fekvésétől.
Mire figyeljen a vizsgálat előtt?
Szeretnénk megkérni, hogy az ultrahangvizsgálat napján ne krémezze vagy olajozza be a hasát, mert ez hátrányosan befolyásolja a képek minőségét.
Mennyi ideig tart a vizsgálat?
A 3D/4D-s ultrahangvizsgálat a vizsgálati tényezőktől és az indikációtól függően 15-45 percet vesz igénybe.